Akinek nem laptopja vagy netbook-ja van, annál a számítógép hatalmas doboza a szükségszerű rossz, amit el kell viselnünk. Az álló házak korában egyszerű besuvasztani az aszal alá, de aki ennél stílusosabb megoldást szeretne, nos annak itt a képen látható számítógépasztal.
Fa számítógépasztal, egyedi és stílusos
Jeffrey Stephenson volt a tervező, akinek ezt a Bauhaus jellegű alkotást köszönhetjük. Kétségtelen, hogy nem minden lakásban mutat jól egy ilyen kis asztalka, de az is valószínű, hogy a legtöbb helyre jobban passzol, mint a hagyományos, unalmas, szürke vagy fekete pléhdoboz. Az asztalkába egy szabványos ATX házat sikerült beleépíteni, de persze nyugodtan lehet mindenki kreatív a saját gépével és bútoraival. Ne felejtsük el azonban, hogy, ha a CD lejátszót, vagy az USB portokat elrejtjük, már nem biztos, hogy hasznunkra válik a változtatás.
Rég halljuk, hogy a televízió és a számítógép veszélyezteti az emberi kapcsolatokat, és sejthető, hogy a laptop, netbook elterjedésével ezek a kapcsolatok tovább szegényednek. A facebook egy olyan internetes alkalmazás, amely a közösségi portálok körébe tartozik. Ez azt jelenti, hogy regisztráció után a felhasználók adatokat, képeket tölthetnek fel magukról, és a portál segítségével kommunikálhatnak, ismerkedhetnek. Úgy gondolhatnánk, hogy ennek az új fórumnak a segítségével több, gazdagabb emberi kapcsolatunk lehet, de a kanadai Guelph egyetem szociálpszichológusai ennek az ellenkezőjére jutottak. Olyan diákokat is találtak, akik már-már romantikus kapcsolatban élnek a facebookkal. A portál már számos játékot is kínál, így még inkább rabul ejti a regisztrálókat. A facebook komoly függőséget okoz, és súlyosbítja a helyzetet, hogy nemcsak számítógépen, hanem mobiltelefonon is elérhető.
A képen látható kütyü egy lámpa, ami LED-es világítással működik, ami ugyanaz a technológia, mint a legmodernebb LED tévék, és laptop kijelzők háttérvilágítása.A lámpa három gyűrűből áll, és millió színben képes világítani. Az igazi újdonsága azonban az, hogy mindezt egy mobiltelefon segítségével lehet vezérelni. A képen látható telefon egy Sony Ericsson W880i, hogy milyen más típusokkal működik azt még nem tudjuk.
Minoru egy olyan kis lény, amely két szemmel leselkedve a monitorunk mögül nemcsak aranyos, hanem ráadásul nem más, mint egy 3D webkamera. A kamera természetesen alkalmas normál módú képrögzítésre is, de a nagy előnye az a megszokott piros-zöld szemüveggel látható 3D felvétel. Ára 100 dollár körül van.
Az új tábla PC az Apple gyárából fog útjára indulni, várhatóan az év vége felé. A tábla PC annyival több egy laptopnál, hogy a kijelzője teljes egészében körbefordítható, és visszafelé rácsukható a billentyűzetre. Ezután pedig az érintőképernyő segítségével kommunikálhatunk a számítógéppel. A történetnek nem is ez az érdekes pontja, hanem az, hogy kizárólag pletyka szintjén hallottunk róla eddig. Ha mégsem jelenik meg tehát a laptop a kereskedésekben, nem kell meglepődni, hiszen eddig is keringett már néhányszor ez a hír az interneten. Azt mindenesetre sejteni vélik a jól értesültek, hogy a gép a netbook mérettartományba esik. Az áráról pedig annyit tudunk, hogy valószínűleg nem lesz nagyon drága – de ez persze az árösszehasonlítás az Apple gépek esetében elég relatív.
Amikor legutoljára erről a kütyüről hallottunk, még nem tudtunk határidőt az elektronikus újság elkészülésére. Most már fényképünk is van róla, hogy íme így néz ki, létezik. Az újság 2009 novemberében fog majd megjelenni a boltokban – épp időben a karácsonyi vásárokra. Az egyik szingapúri napilap lesz az első, amely erre a fórumra indít szolgáltatást. A kütyü súlya egy kisebb laptop, illetve netbook súlyához igazodik, 1.3 kg, Intel Atom processzorral fut, ls 1GB RAM található benne. Találhatunk rajta egy USB portot is egér, vagy billentyűzet használatához, de ugyanolyan AMOLED kijelzőt találhatunk ezen is, mint az érintőképernyősmobiltelefonokon. Természetesen Wifi és 3g csatlakozásra is alkalmas, illetve mobil szélessávhoz való csatlakozót is találunk rajta. 300-400 dollár közötti áron kerül majd a boltok polcaira.
Az Intel 2010-ben paicra dobja a már sokszor hangoztatott két új processzor típusát, ami nem más, mint a Core i5 és az i7. A két ULV (Ultra Low Voltage) modell a korábbi Centrino chipeket hivatott leváltani, amelyek a továbbiakban mobil eszközökben lesznek jelen. Az Intel továbbra sem részletezi, melyek ezek a mobil eszközök.) Mind a Core i5 és a Core i7 esetében nem két-, hanem négymagos processzorról van szó. Ami azonban nem ígéret, hanem már bemutatásra is került, az a X25-M típusú SSD kártya, ami közel fele annyiba fog kerülni, mint a korábbi SSD adathordozók, úgy hogy a teljesítmény nem romlik. A titok nyitja, hogy az Intel itt 50 helyett 34 nanométeres technológiát alkalmaz.
Egy ügyes kis programmal el lehet érni, hogy a PDA (pl. Apple iPhone, Nokia 5800) kameráját a számítógép is lássa (olyan laptop is szóba jöhet, amibe még nem szereltek webkamerát), vagyis, amivel a számítógép is láthat. A program tulajdonképpen szinkronizálja a számítógépet és a telefont. A szoftver neve WebCamera Plus, letölthető innen az összes program.
Véleményem (és úgy tűnik, hogy a DoCoMo véleménye) szerint nem tudunk elég zöldek lenni, legyen szó mobiltelefonról, tv-ről, monitorról, vagy laptopról. Szerencsére egyre több gyártó gondolkodik hasonlóan, és egyre másra röppennek fel a hírek a különböző zöld-ségekről. Itt egy újrahasznosított mobiltelefon, ott egy környezetbarát kijelző, amott meg egy energiatakarékos számítógép. Most egy mobiltelefonról szólnék néhány szót, amely napelemmel gyűjti az energiát.A telefon külsejét természetesen a napelemek panelja uralja, de három különböző színben is kapható – erdőzöld, tengerkék, és ragyogó fehér. A fantázianeveket természetesen a természet ihlette. A telefon nem teljesen napelemes – leginkább a hybrid autókhoz lehet őket hasonlítani, vagyis vegyes energiafelhasználású, napelemmel ugyanolyan jól feltölthető, mint a hálózatról. Ha napelemről töltjük, kb. egy perc beszélgetési időt nyerünk tíz percnyi napoztatással. A készülék kis mértékben vízálló is, 1 méter mélységig bírja a nedves közeget. A telefon 8 megapixeles kamerával érkezik – a Samsung i900 Omnia is ilyet kapott. A DoCoMo SH-08A Solar Hybrid mobiltelefon 2009-2010-ben már elérhető lesz Japánban.
A Dell Mini netbookok számára Wifi segítségével működő (háromszögelő) GPS látható a képen. A Dell Mini 10 olyan GPS-t ajánl, ami egy integrált 3G chip segítségével műküdik. A CoPilot segítségével akár 50 különböző utat is kereshetünk két pont között, választhatunk a 2D és a 3D nézetek közül, illetve beépített kerülőutakat is választhatunk. A Dell mini 10 netbook Wireless 700 location megoldással választható, egyenlőre még csak Amerikában.