Egy ügyes kis programmal el lehet érni, hogy a PDA (pl. Apple iPhone, Nokia 5800) kameráját a számítógép is lássa (olyan laptop is szóba jöhet, amibe még nem szereltek webkamerát), vagyis, amivel a számítógép is láthat. A program tulajdonképpen szinkronizálja a számítógépet és a telefont. A szoftver neve WebCamera Plus, letölthető innen az összes program.
A Nokia, a világ első számú mobiltelefon gyártó cége a Quanta és a Compal netbook alkatrész beszállítókkal tárgyal, ami különböző találgatásokra adott okot az elmúlt időben, főleg azután, hogy a Nokia stratégiai megállapodást kötött az Intel processzor gyártóval. A Nokia ugyan se meg nem erősítette, se nem cáfolta a hírt, de a találgatások már arról is megkezdődtek, hogy milyen operációs rendszert fog használni a Nokia netbook, vagy ahogy rendkívül szellemesen elnevezték: Nokiabook.
A Nokia Pulse projektor egyelőre csak koncept állapotában létezik, tehát egyetlen áruház kínálatán se található meg. Nem egy falrengető újdonság, de alkalomadtán igen hasznos lehet.
Nokia Pulse mobil projektor – Irányítás mobiltelefon segítségével
A Nokia Pulse projektor egy apró téglatest alakú torony, ami amellett hogy képes a telefonunkon tárolt adat, kép illetve videó kivetítésére, NXT hangszórói segítségével Dolby minőségben szólaltat meg zenét illetve hanganyagot. A kivetítő minden funkciója a mobiltelefon segítségével távirányítható lesz.
A Nokia Pulse projektor minden remény szerint hosszabb idejű akkumulátor működéssel bír majd, mint más hasonló eszközök.
Találtam egy videót, amelyik a mobiltelefon jövőjéről elmélkedik, egy gyors történeti áttekintés után. Az 20. század a mobiltelefon, illetve a mobilkommunikáció százada. A videó megemlíti az első kutatásokat a mobil-telefon irányában 1906-ból, az első mobiltelefon általi hívást1973-ból, és az első Nokia mobiltelefon készüléket 1982-ből. Az évszázad folyamán elterjedtek a PC-k a notebook-ok, és most már egyre kisebb méretű kütyükkel és vezeték nélkül teremthetünk kapcsolatot a világgal. A gombok nélkül irányítható telefon már a jelen, ahogy a láthatatlan szálakkal kapcsolódó egyre olcsóbb vezeték nélküli hálózatok, vagy a bluetooth headset is. A Mocom 2020 projekt arra kér mindenkit, hogy vegyen részt a jövő kialakításában. Angol nyelvtudás birtokában bárki bekapcsolódhat a beszélgetésbe a Mocom 2020 oldalán, és elolvashatja, kommentálhatja a legújabb technikai híreket.
Nokia nyereményjátékra szeretnénk felhívni Szíves Figyelmeteket – már akinek
megéri, hogy egy pár soros (min. 5 sor) KONSTRUKTÍV véleményért egy Nokia 5800XpressMusic mobilt nyerjen – íme tehát a felhívás (szponzori link,
szponzori hirdetés): Írj véleményt és nyerj egy érintőképernyős Nokia
5800 mobiltelefont!
Írj értékelő véleményt kedvenc tech témádról, termékedről ami az Árukereső oldalon megtalálható!
Bármilyen termékről, kütyüről írhatsz amit valaha használtál, esetleg hallottál róla és megtalálható az oldalunkon.Nyerd meg hozzászólásoddal a kb. 100.000 Forint értékű Nokia 5800 érintőképernyős mobiltelefont!
Ne feledd, már egyetlen vélemény is számít! (Maximum 5 véleményt írhatsz.)
Az árukeresőnemcsak Magyarország
legkedveltebb árösszehasonlító oldala, hiszen az árakon túl a
felhasználók véleményét is összehasonlíthatod egy-egy termék vásárlása
előtt. Így könnyebb látni, hogy a hőn áhított mobilod, vagy
játékkonzolod hol olcsó és mennyire elégedettek vele más vevők. Hogy
még több hiteles vásárlói vélemény legyen, az Árukereső nyereményjátékot indított, melynek nyereménye egy Nokia 5800 PDA teló a nehagyjaki.hu felajánlásával.
Az Árukereső játéka egy hónapig tart, 2009. április 20.-május
20. között, a játékosoknak mindössze egy 5 soros véleményt kell
megírniuk bármelyik termékről az Árukereső honlapján. Egy játékos 5
véleménnyel játszhat, így meg is ötszörözheti esélyét!
Ha van olyan technikai eszköz
(vagy bármilyen egyéb termék – parfüm, epilátor, borotva, mikró, DVD
film, stb.) amiről szívesen megosztanád a véleményedet másokkal, itt az
alkalom, hogy egyben nyerhess is vele egy vadiúj, érintőképernyős –
“Iphone gyilkos” – Nokia 5800 mobilt. A
véleményírás mellett hasznos elolvasni mások véleményeit is, ezek az
információk valóban segítenek eldönteni mit és hol érdemes megvenni,
nem csak átlátszó kommentek az eladóktól (bár belátjuk, hogy nem minden
vélemény hasznos…).
Játssz Te is, legyél Te a Nokia új modelljének
boldog nyertese, oszd meg hasznos véleményed a termékekről másokkal!
Segítsük egymást, hogy a tényleg jó minőséget tudjuk megvenni a
hatalmas kínálatból! Írj véleményt most!
A legelső, ami a szemünkbe tűnik, ha a Nokia E97-es concept phone-jára nézünk, az a levehető kijelző, ami varázslatos új dolgokat ígér nekünk már első látásra. Ugyanakkor nevében az E betű sejteni enged valamit a tudásáról is, mivel az E széria egyértelműen üzleti telefonokat jelöl ( E51, E65, E90 Communicator). Ha végignézzük azonban, mit kínál konkrétan a tervező, akkor azt látjuk, hogy bizony a multimédiás funkciókat sem hanyagolta el. A telefon két részre szedhető, az alsó panel tartalmazza a teljes qwerty billentyűzetet, a felső pedig a kijelzőt. Eddig látszólag nincs semmi új a nap alatt, de a lényeg még csak most jön. A kijelző levehető, és saját 8 GB-os memóriájával önálló életet is él. Csatlakozója segítségével adatátviteli eszközként (kvázi pendrive), állványával pedig akár digitális képkeretként is funkcionál. A készülék nevét adó (Envelop) boríték alakú táskával összekapcsolva pedig egy PDA kommunikárrá változna a kezünkben. Ennek a Concept phone-nak a varázsa abban rejlik, hogy nem képvisel megvalósíthatatlan technológiát, és remélhetőleg hamarosan (egy-két éven belül) Magyarország webáruházainak kínálatában is megtalálható lesz. Kapcsolódó cikk: Concept phone-ok.
Valószínűleg mindannyian hallottunk már a Nokia 888ról és a Morphról,a Nokia gyár úgynevezett Concept Phone-jairól. Most ehhez hasonló újítással állt elő a Kyocera. Az egyetlen dolog, amit sajnálunk ezekkel a készülékekkel kapcsolatban, az az, hogy nem kaphatók egyetlen webáruházban sem, mivel nem léteznek.
A legújabb álomtelefon: a Kyocera EOS
A “Concept Phone” a jövő szinonimája
Az ilyen telefonok lényege, hogy a jövő technológiáját használják, és a legtöbb gyártó (nemcsak a Nokia, hanem a Sony Ericsson vagy az Apple is) szívesen eljátszik egy-egy ilyen gondolattal. Sokszor olyan technológiát jelent ez, ami még nem létezik, vagy nem ebben a formában létezik. Erre jó példa az LG D900 is, amelyről már több kép is megjelent az interneten. A Nokia Morph legnagyobb csodája talán a nanotechnológiával megoldani kívánt szinte élő külső felület, és a napelemes töltés. Mostanában úgy tűnik, hogy leginkább a mozgékonyság és a hajlíthatóság indítja meg a tervezők fantáziáját. Erre jó példa a Kyocera Eos is, hiszen úgy össze lehet hajtani, mint egy pénztárcát. Összehajtva egyébként valóban arra hasonlít, mivel kívül egy bőr hatású csomagolást kapott a hajlékony OLED kijelző. A telefon a mozgási energiát használja fel a töltéshez, így ismét egy akkumulátor nélküli telefonról beszélhetünk.